Magyar Postagalamb Sportszövetség BRICON - a győztes rendszer    125 éves a Magyar Postagalamb Sportszövetség
Magyar Postagalamb Sportszövetség Magyar Postagalamb Sportszövetség
Magyar Postagalamb Sportszövetség

English | Szaklap 2015 | Időjárás, startajánló | Maraton Klubok | Tagszövetségek

Hírek

Közlemény a 2016. február 9-én tartott elnökségi ülésről

Soros elnökségi ülés 2016. február 9-én, Budapesten

 

A küldöttgyűlés előtti utolsó elnökségi ülését tartotta a Magyar Postagalamb Sportszövetség 2016. február 9-én Budapesten, a Sportok Háza tanácstermében. Az ülésen megjelent több érdeklődő sporttárs, köztük Tasi Tibor és Nagypál László, akik napirendi érintettségük címén voltak érdekelve.

 

A tanácskozás elején azonban olyan, időnként indulatos vita alakult ki néhány elnökségi tag és elsősorban Tasi Tibor között, amely miatt a testület szoros szavazással úgy döntött, hogy a zavartalan munka érdekében zárt ülést rendel el. Az érdeklődők távozása után egy újabb döntéssel viszont megszavazták, hogy a sajtó munkatársai végig jelen lehetnek. Egyben kérték a távozókat, hogy várjanak türelemmel, hiszen az interneten és más fórumokon kibontakozó vita felvetéseit és Nagypál László levelét napirendi pontként megtárgyalja a grémium, s ennek során készek meghallgatni minden javaslatot és kérést. A legfontosabbakat adott esetben a küldöttgyűlés elé is terjesztik.

 

A napirend elfogadása után a több mint négy órás tanácskozáson elsősorban a március közepén sorra kerülő küldöttgyűlés előkészítése volt a központi téma. Bárdos István elnök tájékoztatást adott az eltelt egy év eseményeiről, a gazdasági munkáról, a változásokról, javaslatára ismét kisebb pontosításokat hajtottak végre a küldöttek elé kerülő alapszabály tervezetben – ezt a szövetség honlapján bárki megismerheti -, végül Kupai Béla, az ellenőrző és Gyulai József, a fegyelmi bizottság elnöke ismertette beszámolójának főbb mondandóját.

 

Nem sokkal dél után került sor annak a napirendi pontnak a tárgyalására, amelyre várták vissza a tíz órai kezdésre érkező sporttársakat. Ám közülük mindössze Ökrös Kálmán jelent meg, így a megbeszélés több egyéb dolog mellett a Derby Klubbal kialakult viszonyra korlátozódott. Az elnökség egyetértett abban, hogy bár a Derby Klub hivatalosan a Magyar Postagalamb Sportszövetség tagszervezete jelenleg is, az elmúlt időszakban nem sikerült több olyan kérdésben egyezségre jutni, amely pedig a nyugodt versenyzéshez nélkülözhetetlen. Ezért az elnökség úgy döntött, hogy még a küldöttgyűlés előtt újabb megbeszélést kezdeményez dr. Gotthard Lászlóval, a klub elnökével és kész a szövetség működési és versenyszabályzata által megszabott keretek között megállapodást kötni.

 

Az elnökség ismét kinyilvánította, hogy alapvető érdek a hazai postagalambsport egységének fenntartása, ugyanakkor végig kell gondolni az olyan új kihívásokra adott lehetséges válaszokat, mint a Derby Klub megjelenése. A nehézséget alapvetően az okozza, hogy amíg a szövetség jelenlegi felépítése demokratikus alapokon nyugszik, addig a Derby Klub inkább egy pénzügyi vállalkozásnak tekinthető. Ennek ellenére – szögezte le az elnökség – van lehetőség arra, hogy a klub hivatalosan elismert, az országos eredményekbe is beszámító versenyeket rendezzen.

 

A jelenlévők egyben sajnálatukat fejezték ki, hogy a napirendi pont tárgyalására a vártnál szűkebb részvétel között került sor.

 

A tanácskozás során Kupai Béla, az Ellenőrző Bizottság elnöke ismertette az interneten történő véleménynyilvánítással kapcsolatos gondolatait, amelyet a Szaklapban is megjelentetünk.

Kupai Béla írása ide kattintva érhető el.

 

2016-02-10

Vissza

Az összes hír

A Szövetség által támogatott versenyzési lehetőségek 2016-ban

Versenyszabályzat módosítás

Megállapodás a Magyar Postagalamb Sportszövetség és a Derby Klub között

Versenyadatok kiolvasása elektronikus órákból

Kiárusítás Soltvadkerten

A galambom.hu rendszer alapvető funkciói

Figyelem ! Az Adó 1% felajánlása a Szövetség felé megszűnt!

Közlemény a Magyar Postagalamb Sportszövetség 2016. évi küldöttgyűléséről

Elhunyt Hegyi Lajos

A Sportszövetség éves, rendes küldöttgyűlése

Feleresztési helyek - 2016

Szabó Ferenc: A Csörte című írása

Alapnevezés hagyományos órával versenyzőknek

Közlemény a 2016. február 9-én tartott elnökségi ülésről

Zónadíjkiosztók időpontjai 2016-ban

Nemzeti Bajnokság kiírása - 2016

Mesterversenyzői címek pályázata

Elhunyt Nyitrai Ferenc, a Nemzet Galambásza

Versenybizottsági közlemény - 2015. november 11.

Bíráló tanfolyamok - 2015. november

A Derby Klub nyílt levele a tagszövetségekkel való közös versenyzésről

Civil Információs Centrum meghívója

Alapszabályunk és a Nemzeti Bajnokság 2016. évi tervezete

Bíráló tanfolyamok - 2015. október

Fertetics Gyula Emlékverseny - 2015

Tájékoztatás nemzetközi hadgyakorlatról

Teszttelepi záróversenyek

Vasas József (1950-2015)

Fiatal galambok szállítása

Katowice Emlékverseny

Időjárás a 2015. július 18-19. versenyhétvégén

Tájékoztatás a Derby Klub gyűrűigényével kapcsolatban

Elmarad a határon túli olimpiai verseny

Magyar Galambászok Hétvégéje - 2015

FCI Világbajnokság - 2015

Szaklap 2015

Információ, gyűjtési rend - Magdeburg 2015

Gyűrűrendelés 2016-ra

Közlemény

Versenybizottsági közlemény

Magyarországi feleresztési helyek - 2015

Felhívás 1 % felajálására

FCI Grand Prix Vác 2015

Adományozási felhívás - Kárpátalja

Versenyszabályzat - 2015

Feleresztési helyek - 2015

Nemzeti Bajnokság - 2015

Határidők,események, Elnökségi ülésterv-2015

SVB közlemény

Zónadíjkiosztók időpontjai 2015-ben

34. Postagalamb Olimpia / 34th Pigeon Olympiad

LEGFRISSEBB HÍREINK

A Szövetség által támogatott versenyzési lehetőségek 2016-ban

Olimpiai verseny, nemzetközi értékelés (CZ,HU,PL,SK), kibővített dúcbajnokság, nyílt versenyek

Részletek »

VERSENYEK

Dunántúl Nagydíj 2016

Egynapos, 700 km távolság feletti versenyutak szervezése, lebonyolítása a Dunántúlon élő postagalambászok számára.

Részletek »

KIÁLLÍTÁSOK

Európa Kiállítás - Bukarest

2016. január 29-31. Bukarest, Románia
Standard és Sport eredmények.

Részletek »

GYÁSZHÍREK

Határi János (A38)

Részletek »

 


Hírek | A szervezet | Versenyek | Szabályzatok | Kiállítások | Postagalambászat | Gyűrűszámok | Galéria | Kapcsolat